20.Rész + 1 évad. The End

Nos.. Mivel soha nem írtam nagyon sokat ide, így most ki öntöm a szívem nektek így a végén..

Hol kezdjem?? Ja igen.. Képzeljétek, hogy Novemberben kezdtem el blogolni, és ez életem 3. blogja.. Elején nem hittem, hogy meglesz a 39-követőm, a 45 csoporttag, és még akik olvasnak, csak lusták.. ( nem hari ). Most! Csak most ennél a résznél, beteszem a "névtelen" bigyót így aki eddig nem tudott, az tud komizni! Szeretném ha bőven leírnátok a véleményetek az utolsó részről.. ( az első évad utolsó részéről )

Kb 1-2 hét múlva újra jelentkezem és hajtani fogok nektek! Szeretném ha most mindenki leírná a véleményét! Ja és igen! Maga a rész az összefoglalja a legelejét a közepét és a végét is! Vagyis inkább vissza emlékezésekből áll, meg majd meglátjátok miből!  ZENE AMI KELL HOZZÁ.: http://www.youtube.com/watch?v=F-4wUfZD6oc ( ha vége akkor indítsátok újra xoxo )

Fekete holló 

Mit akit kergetnek úgy rohantam. Egyszerűen csak látni akartam, még egyszer akartam látni a mosolyát, gödröcskéit, haját. Harry olyan volt mint egy angyal. Ő volt az az igazi őrangyalom. Vigyázott rám akkor is mikor nem volt velem.. Életemben nem kívánhattam nála jobbat, el akartam felejteni. De rájöttem, hogy nem tudom. Ha elfelejteném a szívem szakadna meg, még egyszer át élni a baleset napját nem akarom..

Amikor belegondolok, hogy hogyan is kezdődött minden..

( visszatekintés ) 

- Hope Clark? - nézett rám úgy mint egy nyomozó. Megrémültem.

- Igen én vagyok! - csuklott el a hangom a mondat végén. Levette a szemüveget, megcsodálhattam smaragd zöld szemeit.

- Harry Styles! Apukád engem hívott! - nyújtotta a kezét...

[..] 

- Egyedül laksz itt? - néztem rá.
- Nem 2 fiúval még. - mondta mosolyogva.
- Csak azt ne mond, hogy buzi vagy! - kerekedett rá a szemem. Ugyan így tett, csak rám nézett.

- Kicsi szívem! Téged ez miért érdekel? Amúgy meg nem vagyok buzi, csak a legjobb haverjaim!

- Nem vagyok a kicsi szíved! - tettem karba a kezem, és nyomtam be a durcás fejet.
- De ameddig itt laksz addig az leszel! De majd találok más becenevet, mondjuk drágám? Vagy szereted ha nyuszinak szólítanak? - röhögött. Összeráncoltam a szemöldököm, hiszen ez nem volt olyan vicces mint, ahogy tűnt. De ő csak röhögött.

- Jól van buzikám! Ezt még visszakapod! - szálltam ki a kocsiból ami már a ház előtt állt.

[..] 

- Komolyan? Csak meg akart védeni tőlem? - jobban szorította nagyon fájt. - Válaszolj! - ekkor kicsit hátra húzta azt.
- Én nem tudom mit akar! Ez fáj! - néztem a csuklómra, már könnyek jöttek ki a szememből. Azt hittem aranyos, és kedves fiú. De nem! Gondolat menetemből Ő zökkentett ki mikor elengedte a csuklóm. Azonnal magamhoz kaptam a kezem, majd megvártam míg az előttem térdelő Harry kicsit eltávolodik tőlem.
- Ezt visszakapod! - röhögtem el magam!
- Hazudtál te kis mocsok? - tepert le és kezdett el csikizni! Majdnem megfulladtam a röhögéstől, de nem hagyta abba....

[..]

- Ezt nem lehet! Barátnőd van! - löktem le egy kicsit magamtól. - Nem fog miattam tönkremenni a kapcsolatotok!
- Szerinted ha szeretném, most veled lennék? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Nem szereted?
- Már nem!
- Miért? - kikerekedett a szemem.
- Miattad! - ekkor megcsókolt. A szava hallatára azonnal megragadtam a tarkóját és magamhoz húztam. Felsőtestem érintkezett az övével, ahogy csókolt. behunyt szemem alatt elképzeltem őt,  teljesen megragadta a szívem. Csak húz, és húz hozzá közelebb. Megfogta a csípőm, és megszorította. Lábaim ketté váltak, így közéjük férkőzött. Egy percig nem hagyta abba a csókolásomat...

[..] 

- Nem vagy az apám! Amúgy arra gondoltam, hogy elmegyek bankot rabolni, majd megszökök és sztriptízbárokban fogok táncolni, ilyen öregeknek. - röhögtem el magam. - Tudod, a gogo táncosok sokat keresnek! - röhögtem még mindig.
- Tudod! Ha megteszed kinyírlak! - kacsintott. - Nem fogom hagyni, hogy másoknak riszáld magad meztelenül! - komolyodott el.
- Csak figyeld! - kacsintottam, és levettem a pólóm, és a melltartóm is. Nadrágomat is lekaptam magamról, így egy száll tangában álltam. Kijöttem a konyhából, és Zaynt céloztam meg aki még mindig a könyvet olvasta...

~

- Na ebből elég! - rontott ki Harry a konyhából. Megragadta a csuklóm, és azonnal magához rántott. Egyre jobban szorította. - Hogy képzeled ezt? - förmedt rám. Felhúztam a szemöldököm, majd a padlót vizsgáltam. - Nézz rám! - ordított, ránéztem de láttam, hogy Zayn meg sem mer nyikkanni.
- Nekem senki nem parancsol! - ordítottam és húztam ki magamat a karjaiból. - Túl sokat ártott már nekem a világ! Te nem fogsz nekem parancsolni! - még jobban kiabáltam. Már éppen el akartam menni mikor megfogta a kezem természetesen megint, Harry. - Engedj el! - kiabáltam és a kezünkre néztem..
- Fogd már fel! Hülye játékot űzöl! - nézett mélyen a szemembe..

~

- Figyelj! Ha most elmondok neked valamit, nem akadsz ki? - el kellett neki mondanom, nem bírtam a szemébe hazudni. Túlságosan szeretem ahhoz. 

- Igen! - dőlt neki a pultnak.

- Harry, én lefeküdtem Zaynnel.. [...]

[..]

* Soha nem fogom tönkretenni az életét! Megmondtam, hogy eltűnök a helyszínről. Így is lett, nem nagyon bírom nélküle. Egyszerűen már fáj a magány. De én csak neki akarok jót. *

Kijöttem a mosdóból, Harry már az ágyon feküdt. Kikerekedett a szeme, mikor látta, hogy a naplója a kezemben van. Elindultam felé, de minden elhomályosult. Egyszer csak a földre estem, nem ájultam még el akkor. Mert hangokat hallottam, de egyszer csak be állt a síri csend...

[..]

Rendben Styles! Egyszer kiderítem hol vagy. Elmosolyodtam a párnám alatt, őszinte mosolyom volt. Ennyire még soha nem éreztem magam jól, pedig csak feküdtem abban a szutykos ágyban...
Odamentem az ablakhoz, és a képeinket amiket Harry naplójából szedtem ki, kidobtam őket az utcára. Összetéptem mindent, úgy vitte a szél..
- Se veled, se nélküled? - motyogtam magamban, majd kicsit kihajoltam az ablakon. - Inkább nélküled! Mert boldog vagyok! - ordítottam ki az utcára. Varázslatosan megfújta a szél a hajam, így mintha minden rossz kiszállt volna belőlem.. Igen minden jó lesz. Be fogom bizonyítani, apámnak, Gracenek, és a többieknek is. Meg tudok állni a magam lábán, hiszen elment. És soha többé nem jön vissza...

[..]

- Sajnálom.. Én csak vissza akarlak kapni! - sütötte le a fejét. Teljesen magamba zuhantam. Össze estem, mert a lábaim már alig tartottak.
- Nem..
- Mi nem? - jött oda hozzám. Zayn is leguggolt. Átkarolta a csípőm így egy kicsit tartott.
- Elcseszted! - szökött ki egy könny a szememből.. - Holnap már megyek haza Los Angelesbe... 

[...]

Órák telnek el úgy, hogy nem tudom élek-e vagy már meghaltam-e. Terápiák nem sokat segítenek a fejfájásomon. Egyre többet rókázom, és ez nem jó. Terhes az nem vagyok, egyszerűen apa kötelesnek érezte, hogy megnézessük, hogy babát várok-e. De nem szóval most minden úgy ahogy rendben van. Garce mindig bejár ha teheti. Óránként jön és megy. Kettő napja vagyok ebben a koszvészekben, és ilyen jó öreg anyós cuccban fekszek egy egyáltalán nem kényelmes ágyban. Rám férne egy kiadó kis fürdés, de nem akarom a testem senkinek sem mutogatni így fekszek büdösen a nap 24 órájában egy koszos ágyban. Amikor azt hittem az élet már rosszabb nem lehet tévedtem.. Mivel Harold Styles Los Angeles partjain tartózkodik..Megint..

( vissza tekintés vége )

Már a parton rohantam a homokban.. Cipőm a kezemben volt, így átéreztem a szabadság "ízét" valami hihetetlen, hogy csak 4 napja voltam kórházban, de megváltozott a környezet.. Sehol senki, lehet ez nem miattam van. De mintha így hozná a sors... Azt akarná, hogy csak ketten legyünk lent.. Ekkor meg estem egy fában és előre buktam. Hatalmas nevetés szökött ki az ajkaimon. Fetrengtem a földön.. Egyszer csak egy árnyékot láttam majd Őt. Fölöttem hajolt és mosolygott, közben sírt. Kikerekedett a szemem, majd fel is ültem. Szorosan rántott magához, azonnal átkaroltam a nyakát. Fejfájásom ami már napok óta nem szűnt, egy pillanat alatt villant el. Dereka köré fontam a lábam így elestünk. Nevetni kezdtem, majd az Ő újra Smaragd zöld szemeit kezdtem vizsgálni. Nem szóltunk egymáshoz, csak Ő volt és én. Úgy beszélgettünk, hogy meg sem nyikkantunk. Egyszer egy ajkat éreztem a számon. Azonnal visszacsókoltam, ösztönösen tette a kezét a derekamra. Alsó ajkam megharapta így engedtem neki  a bejutást..

- Hope! Figyelj rám! Én.. Én sajnálom, hogy akkor elengedtelek! Sajnálom, hogy most is hagytalak futni az élet elől. Sajnálom, hogy soha nem voltam melletted! Egyszerűen mindent ami rosszat tettem neked! Egyszerűen csak imádlak és nem tudok nélküled élni! Anyám már azt hitte meghibbantam, hogy feljártam a padlásra és hintáztam magamban. Zaynék már pszihológushoz akartak vinni. Miattam van úgy az életem ahogy! El sem hiszed, hogy mennyire szeretném veled leélni a maradék életem, és boldognak lenni! Veszekedni akarok mint a rossz házasok, és kibékülni mint a testvérek! Szeretni, mint az öregek egymást! - motyogta a fülembe.. Erősen ragadtam meg a vállát, így túrtam bele a fejem..Könnyeim egyre jobban kezdtem ömleni körülöttünk. Annyira de annyira meghajtott ez az egész, hogy már pocsolya volt körülöttünk..

- Kérlek Harry! Soha ne hagyj el többet! - szipogtam mint egy öt éves. Olyan voltam mint aki soha többet nem akarja elveszíteni a mackóját. Puszikat nyomott a homlokomra és az arcomra mindenhova. Megfogta a tarkóm így megemelte  a fejem egy újabb csókra... Felültünk így néztük a naplementét.

- Miért kerestél meg? Megsajnáltad a balféket? Vagy csaj bűntudatod lett? - nézett rám.

- Egy magyarázatom van! Szeretlek! - csókoltam meg. Nagyon kezdett fájni a fejem akkor, de nem akartam arra figyelni.

- Hope! Tudom, hogy 20 éves vagy, és ez nagyon korai, de szeretném.. Szeretném ha egy életre nekem adnád magad! - bökte ki. Kikerekedett a szemem, mikor a zsebében kezdett kutatni, majd egy kisebb dobozt vett elő. - Hope Clark! Szeretném a felvennéd a nevem! - kinyitotta a dobozt amiben egy gyémánt (?!) nyaklánc volt. - A gyűrű már ódivati! - ekkor még jobban elkezdett fájni a fejem. Küzdöttem, hogy ne fájjon. Egyszer csak teljesen kikapcsolt az agyam, és elsötétült minden..

Harry Styles 

Egyszer csak a karjaimba omlott. Azonnal a pulzusát néztem meg, egyszer volt egy kicsi majd semmi. Levegőt kapkodva, azonnal a hátára fektettem és újralélegeztettem, de semmi. Telefonomat előkapva hívtam a mentőket. A fájdalom, hogy a halál szélén áll, abban a kapuban amiben soha nem szabadna neki az az érzés fájdalmas. Egyszerűen mindent megtettem, de nem voltam orvos. Mentősök is azt mondták, hogy sietnek. 

- Jézusom, Hope! Neked benn kéne.. - meg akadt a szavam.. Hiszen  megmondták! Tisztán megmondták,hogy fél óránál többet nem lehet a gép nélkül.. Egyre több könny jött a szemembe, hiszen elvesztettem.. Ezt már senki nem tudja helyrehozni. Számat az ajkához nyomtam, és úgy feküdt alattam. Egyszer csak elengedtem.. Anyukám arra tanított, hogy aki fontos számomra azt elengedem.. Sajnos, máshogy kellett elengednem..

 "Azt mondják, hogyha meghalunk egy fekete holló vigyáz ránk. Ő visz el, és ha szerencséd van akkor hoz vissza. Tudtam! Éreztem, hogy a holló hamarabb fog lecsapni ránk, mint kéne. Hope elgyengülve, már nem lélegezve feküdt a karjaimban. Könnyeim zápora árasztotta el a haját. Kifésültem egy kisebb tincset a szeméből, ekkor meghallottam a szirénák hangját." 

~ the end ~